23 Mrd árbevétel elillant egy pillanat alatt de megoldották

Ráadásul az, hogy több mint ezer ember dolgozik, néha nagyon nehéz gazdasági és egészségi környezetben azért, hogy ne csak nekünk de a gyerekeinknek az unokáinknak és még további generációknak is fent tudjon maradni ez a világon egyedülálló érték az még különlegesebbé teszi.

Ildikó pedig lelkes elkötelezett szószólója ennek a ügynek és az emberségével és kedvességével belopja magát az ember szívébe. Öröm volt vele beszéltegni.Üzletileg pedig nagyon tanulságos meghallgatni amit mond, hiszen nem sok emberről tudunk aki 23 Milliárd forint árbevétel kiesést úgy tudott lekezelni, hogy megtartotta a munkatársaik több mint 90 százalékát, a tavalyi év árbevétele már a korábbi évek színvonalát is túlhaladta és közben ezt a különleges világszínvonalú budapesti gyógyfürdőhálózat is üzemelni tudott és tud.Jó szívvel ajánlom a hallgatóság figyelmébe a podcastunkat.

Építs kapcsolatokat akár gyógyfürdőzés közben, ami olyan stresszmentessé és boldoggá tesz amennyire csak el tudod képzelni.Ha szeretnél te is egy okos névjegykártyát akkor keress meg minket az alábbi linken vagy töltsd le a CardInMove alkalmazást App Store-ból vagy Google Play áruházból.
https://cardinmove.com/kapcsolat/

Értesülj elsőként a megjelenő podcastokról: